a könyv adatlapja »

Kárpáti Kamil: Végezetül is kezdet

Ajánló

Kárpáti Kamil költői életműve olyan hatalmas (közelíti Ady Endre verstermését), hogy a rohanó világban percekre szétszabdalt időnkben képtelenek vagyunk elmerülni benne. Ezért a kiadó most már sorozatszerűen kiragad egy-egy kisebb rendszert az életműből, s így tárja a nyilvánosság elé, reménykedve, hogy közelebb kerülhetnek Kárpáti Kamil versei a verstelen mai világ még föllelhető versolvasóihoz. Ebben (mint már annyiszor) Gí sajátságos, csak rá jellemező művészetével (ezúttal legfőképpen velencei, de római és balatoni) fotóival is segítségére lesz a költészet és művészetek kedvelőinek. A noah-noah ember (mely Gauguin elvonultságából és érzéki világszemléletéből: noa-noajából született, s eljutunk vele, benne a mai ember tudatállapotáig), korunk, az egyes emberek irdatlan, föloldhatatlannak tűnő magányáról szól. De ezek a versek ezen a „globális” magányon belül kialakítható teljes életre mutatnak példát. Arra, hogy valami megszűnik, eltűnik az életünkből, de ugyanakkor el is kezdődik valami új.

Szakolczay Lajos irodalomtörténész írta 7 éve, az akkor 80 éves Kárpátiról:

(…) És akkor még a Gauguinra egy kissé ráütő, de tőle független ezerarcú noah-noáhról – amely törvény, tudás, a kicsiséget a nagyságba emelő „világnézet”, önkifejezés, tehetetlenség, tudatállapot vagy épp töprengő némaság a „sárkányfog vetemény” láttán – nem is beszéltem. Két arcát, mert lexikon is íródott, a kérdező Az, ami – „Miből lett a noah-noah? / A költőből lett Harlekin. / A nők már dobják Harlekint? / Rájött, hogy ő noah-noah” – és a Kín-rím őrzi. Ez utóbbi emígy: „A noah-noah az: ami. / Az eltévedt lovas hagyta erdőn. / Mózesnek a csipkebokor lángolt. / Neki Hirosima, Nagasaki. // S hogy valahol utat tévesztettünk? / Nem ’48-ban – még Etelközben. / Ó, de még inkább: azóta mindig. / (Tréfás /?!/ történetünk betelt közben.”

(Magyar Napló, 2009. május)

A kötetből unikumként ajánljuk a következő verseket. (Egyúttal felhívjuk versszerető olvasóink figyelmét, hogy Kárpáti Kamil összes verse olvasható a www.karpatikamil.hu honlapon.)

Párbeszédek

1

– Költér! Ha én itt vagyok, ő meg ott,
ha én vagyok az Igen s ő a Nem,
melyiket választod kettőnk közül?

– A harmadikat: köztetek a rést.

2

– Neked így se jó, neked úgy se jó.
Számodra melyik a legjobb rendszer?

– Ha megvéd tőled; téged tőlem óv.
S mindkettőnket leginkább magunktól.

Lábjegyzet

Erzsébeti néger:
P-ben szénné ég el.

De előbb fekete
sötétkamra-élete.

Rés nélküli zárka
tengerszint alá ásva

beton-otthona itt.
Szólhat. De nem valamit.

Nincstelenből lett e Nincs,
a mondott úr! – Legyints!

Kimosakodva a lift
máshova, másokat vitt.

Ott érte és nevében
– villából, hegyélen –

él, él s valaki dönt.
S ő lent. Sohasem fönt.

Egy induló első strófája

Keverd össze a Szondi-tesztet,
meg egy parlamentet:
mi a különbség?
Járhat a Politikon Zoon frakkban,
nem Zrínyi – de vadkan,
bárhogy köszöntsék.

Mit termett nehéz sorsod? (2)

Mennyi mindent akartál elérni!
Milyen apró csatornákon
szorítottad át magad!
Most látod, a kilyukadt időből
cseppenként hullsz vissza
hajszálgyökerekig.

Noa-Noa és noah-noah

(Lexikon és hódolat szegény Gauguinnek)

Gauguin minél ösztövérebb,
a halál annál gömbölyűbb.
Befogja az egész Földet.
Sok tátott szem szája: hírnév.

Csak egy tiszta szeméremrést,
s árkában egy alvó Angyalt,
szemében árvácska-bársonyt,
ajka közt forrásvíz-ízét

Európán ha lelne túl,
Gauguin lehetne gömbölyű
bennszülött az édenében –
s a halál fogyna kicsiny ponttá.

S mert markában a beste már,
mint gyermek kimúlt galambja,
cipődobozba fér bele
föld és nyári virág alatt.

De minden éppen fordított.
Előbb meghalt a reménység,
s az édeni földművelő.
Utóbb, hogy lesz valaha is.

Nincs más: sárkányfog-vetemény.
Földet többé már ne keress.
A csillag messziről csillag.
Nincs hova hát… A gálya: rab.

Noah-noah szó: ne hazudj!
Mást te ne ámíts! Ne dobolj!
Állj szembe a golyóval! Lyuk
lesz szíveden? – Medáliád.

A noah-noah – is – mennybe megy

Mikor minden nagyság emlék,
emberméltóságod a múlt,
a huszonnégyórás nemlét
tengerfenék kórházterem.

Elérhetetlen centire
óriások nyújtják kezük.
Lélegeztetőgép-fehér
türelmük és mosolygásuk.

Még benjáminkorú köztük
kedvesnővér Illyés Gyula;
milliméter-közelben hív,
de bénától csillag a táv.

Hunyd szemed vissza hát anyád
langy magzatvíz-tengeréig!
A béna kórházi ágya
így lehet szülőasztalod.

Magadat újra megszülő,
kibukva újra Világra,
jákobi lajtorjád cipeld,
öleld egyszülött ikredet.

S óriás kedvesnővéreid
ég-magasához emelve
magadból hágj fokról fokra,
szem-moccantás-aligsággal

hátadon a méhlepénnyel:
a kilyukadt harmonika
hangját elvesztett Halállal,
föl, közéjük, kézfogásra.

Hogy éljünk?

’Mondd meg, akkor hát hogy éljünk?!’
A tizenkét éves Jézust
főpapok, fogdmegek lesik:
tagad-e Hatalmat, Eget?

A kinyomtatott vers ma már
annyi se, mint a súgott szó.
A noha-noah kertet ás,
fűmaggal vegyít versmagot.

Nem hagy el lélek, fű, míg élsz.
Moss lábat – kisebb lesz a bűz.
Meszeld ki Föld-kunyhónkat, és
szívd be mélyen: fertőtlenít.

A noah-noah nem Kerúb.
Se hipnotizőr, néptribun.
Gitárnyakú fallosza sincs;
dobogóról rád nem lövi.

De tagadja, hogy tömeg vagy.
Hogy te ítélsz „nép-nevedben”.
S: hogy nincs magad iránt irgalom.
S: virágaid fedik gyilkod.

Ahol ások: hullák lába.
Nem hiszem, hogy nincs mért sírni.
Nem hiszem, hogy ős Kajánnal
a tengerparton lovagolsz.

De benned bújt el a Szépség,
akkor is ha megkötözted,
éhezésben fölfaltad is.
Föltámadni csak benned tud.

Benned didereg a Jóság.
Hóhér-kérgű értelmedben.
Csak belőled száll fel a Hold.
Minden naplemente te vagy.

Ótvarod is Isten kertje.
Ágyúddal szétlőtt homlokod
szétporlása Memnon-zengés.
De porfelhőből hajnal kél.

Jól beváltál fenevadnak,
mégse lett bőröddé maszkod.
Énekesmadarat fojtó,
hagyd: csináljak madarat én!

Színpad a vers – téged játszik.
Előhal? – Hogy megmaradj te?!
Földrobbantó! – Katarzisod
állítsa meg a végzetünk! (?)

*

Gyerek-Jézussal kezdtem én –
hadd mutassam most madaram.
Először se vers, se ének;
fojtogatott torka csak fáj.

De vízmoraj s kavicsgörgés
ágyán hiányzó feled szól:

„Tükröd hiú. Bele ne nézz!
Bosch képén lássad meg magad:
Kereszthordó körül ki vagy?

Ne siesd el, hogy nem vagy ott.
Ne ölj meg, mert ott látlak én.
Várj! Várj! – Ha Benne láttalak?!…”